agota bejegyzései

HALÁSZCSÁRDA KESZTHELY

keszthely.halaszcsarda3halaszletotyogos.turos.palacsintavorosboros.kakukkfuvesvadragu.dodollevelfahejasalmaspitegrillzoldseg 2012. júliusában Keszthelyre mentünk nyaralni. Az esti sétánk alkalmával cigányzenét hallottunk, elindultunk a hegedűszó irányába. Az étterem szinte tele volt, megkérdeztük van-e még hely. Szívélyesen beinvitáltak, a kislányom Hajnika szinte azonnal feltalálta magát az étteremhez tartozó kis játszótéren, melyre a felszolgáló fiatalember (Csaba) hívta fel a figyelmét rendelésének leadása után. Öröltünk Neki, mert így kicsit tudtunk párommal két szót váltani:) Nagyon rá voltam állva, hogy valami finom halételt egyek. Balatoni halászlevet rendeltünk, párom ponttyal, én fogasfilével. Hatalmas tányérban szervírozták
a forrón gőzölgő hallevet, ahogy az illatát megéreztem, összefutott a nyál a számban. Kaptunk mellé zöld paprikát és “macskapöcse” paprikát is, aminek épphogy csak a hegyét tettük bele, de az elég volt, hogy megtegye a hatását, a kenyeret se sajnálták tőlünk:)
Kislányom természetesen maradt a jól bevált rántott csirkemellnél, de annyira szép szeletet kapott, hogy csak lestünk, természetesen mellé dukált a sült krumpli. A kislányom, Hajnika, ha teheti mindenhez majonézt kér, most is kért, és
kapott tartármártást, ami annyira ízlett Neki, hogy el is lett felejtve a majonéz, már csak tartármártást kért a későbbiekben.
Desszertnek totyogós túrós palacsintát kértünk, ami fenomenálisra sikeredett. A töltelékben a túró ki volt keverve a már ismert túrógombóc öntetével, és tényleg totyogott az öntetben, kívül-belül. Elmondhatom, hogy ehhez fogható
palacsintát még életemben nem ettem, azóta ez az etalon, itthon is így kell elkészítenem:)
Ezen kívül még szükséges említést tennem a dödöllével körített kakukkfüves vadraguról
(vaddisznó), mely úgy omlott szét a szánkban mint a vaj. A desszertként felszolgált saját készítésű fahéjas öntettel megbolondított almáspite visszarepített gyerekkoromba, felidézve bennem Mamikám almáspitéjét.
A gasztro élvezetekhez társult a gyönyörű cigányzene, ismert dallamokkal. Annyira szépen játszottak, hogy bevonzották az embereket a partról. Mondanom sem kell, hogy a nyaralásunk ideje alatt, még párszor itt ebédeltünk és vacsoráztunk. A felszolgálók, minden kérdésünkre tudtak válaszolni, lesték a
kívánságunkat, de nem voltak sem erőszakosak, sem pedig tolakodóak. Nagyon értenek a vendéglátáshoz. Nem voltunk
kiöltözve, mégis Úrként bántak velünk.

Kedves keszthelyi Halászcsárda augusztusban érkezünk…

http://www.halaszcsardakeszthely.hu/


SCHIESZL

web csaladi 070 web csaladi 067 web csaladi 081 Schieszl 065 Schieszl 070 Schieszl 074A Schielsz étterembe legelőször 2005-ben mentünk el, apropója a férjem születésnapja volt.A TV Paprika műsorában figyeltem fel az étteremre. Azóta visszatérő vendégek vagyunk. Gondoltuk kipróbáljuk. Családi vállalkozást képzeljetek el, nagyon barátságos kiszolgálással. Többször is visszatértünk, volt hogy be se jelentkeztünk, csak épp beestünk egy kirándulás (Visegrádról hazamenet) után. Így volt hogy kiöltözve, és volt hogy sima rövidnadrág-pólós cuccban állítottunk be, de mindig nagyon szívélyesen fogadtak.
Az alkoholos italokat férjem kóstolta (én voltam a sofőr) a pálinkától a borig. Párom a száraz vörösborokat szereti, de nagyon meg volt elégedve. Említést kell tennem a saját készítésű almalevükről, és a szintén saját készítésű bodza szörpükről. Kóstolás után egy baj volt csak velük. Nem tudtuk eldönteni, melyikből fogyasszunk még. Így fejenként simán egy liter elfogyott mindkét nedűből, mert ugyan már szomjasak nem voltunk, de nagyon itatta magát:)
Sajnos saját képet nem készítettem az étteremben, mert akkor még nem volt meg a mostani telóm. Az utóbbi alkalommal sült kacsát kértem krumplipürével. A férjem pedig bélszínt, tökéletesen úgy hozták ahogy kérte (félig átsütve). Kislányunk pedig rántott csirkemellet rendelt. A felnőttek mellett a gyerekeknek is találunk finom harapnivalót. A hely erőssége a csülkös-sültes, és disznótoros ételek, de ha az ember nyár közepén esik be, nem biztos hogy “nehéz” ételre vágyik. Én már rég fentem a fogam a kacsára, így kaptam egy tökéletesen megsütött kacsát, kis serpenyőben hozták ki. Nekem nagyon tetszett, hogy nem a hatalmas tányéron érkezik pár szelet “álá valami” és körbepötyögtetve a tányér, mindenféle szósszal.
A desszert… Hát az valami fenséges:) A desszertek egy részéhez oda van írva (várni kell rá), mert akkor sütik ki mikor megrendeljük. Ilyen volt a csokifelfújt, házi vaníliafagyival. Érdemes várni. A párom és a kislányom túrógombócot kért, Ők is frissen kapták. Előzőleg ettünk mi már túrós rétest barackos fagyival és az is isteni volt. Bűn nem kipróbálni a desszerteket. Az árak nem elrugaszkodottak, a kiszolgálás tökéletes. Képet a honlapról mentettem le:) Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni:)

http://schieszl.hu/
2011 Budakalász, Budai út 83.
26/340465


KEFÍRES SÜTI MEGGYEL

kefiressutimeggyel.harapnivalo

Hozzávalók:

3 egész tojás
1 bögre cukor
2 bögre rétesliszt
1 bögre kefír, de lehet joghurt, v. tejföl
3/4 bögre étolaj
1 cs. sütőpor
1/2 tk.őrölt fahéj

Szétválasztás nélkül a tojást robotgéppel összekeverem a cukorral fehéredésig, aztán szép sorban mindent beledolgozok (fentről-lefelé). Én most tettem bele egy vanília rúd kikapart magjait, de ez elhagyható, viszont használhatsz vaníliás cukrot is.

Főleg gyümölccsel (barack, meggy) szoktam készíteni, de most kipróbáltam csokival is. A Csoki Boci 100g tejcsoki feldarabolva.

Kivajazott, lisztezett tepsibe öntöm (én a sütőtepsit használtam). Előmelegített sütőben, alsó-felső sütés 180 C fokon kb. 35 percig sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. Kihűlés után felvágom és porcukorral megszórom.


KEFÍRES SÜTI CSOKIVAL

kefiressutiCsokival.harapnivalo

Hozzávalók:

3 egész tojás
1 bögre cukor
2 bögre rétesliszt
1 bögre kefír, de lehet joghurt, v. tejföl
3/4 bögre étolaj
1 cs. sütőpor
1/2 tk.őrölt fahéj

Szétválasztás nélkül a tojást robotgéppel összekeverem a cukorral fehéredésig, aztán szép sorban mindent beledolgozok (fentről-lefelé). Én most tettem bele egy vanília rúd kikapart magjait, de ez elhagyható, viszont használhatsz vaníliás cukrot is.

Főleg gyümölccsel (barack, meggy) szoktam készíteni, de most kipróbáltam csokival is. A Csoki Boci 100g tejcsoki feldarabolva.

Kivajazott, lisztezett tepsibe öntöm (én a sütőtepsit használtam). Előmelegített sütőben, alsó-felső sütés 180 C fokon kb. 35 percig sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. Kihűlés után felvágom és porcukorral megszórom.


MÁRVÁNYOS CSOKIS SÜTI

marvanyoscsokissuti2

Hozzávalók:

Kakaós piskóta:

4 tojás szétválasztva
16 dkg finomliszt
4 dkg holland kakaópor (nem cukrozott)
1 csomag sütőpor
8 evőkanál melegvíz

Krém:

1 cs. Dr. Oetker vaníliás pudingpor
1 cs. Dr. Oetker csokis pudingpor
20 dkg cukrozott kakaópor
3 dl viz
2 evk. rumaroma

A tojásokat szétválasztom, a fehérjét kemény habbá verem. Ezután a tojássárgákat a forróvízzel és cukorral fehéredésig verem a robotgéppel, majd hozzákeverem a száraz hozzávalókat (liszt, kakaópor, sütőpor ezt előtte már összekevertem egy tálban). Mikor összekevertem, a valamennyi fehérje habbal lazítom a kakaós masszát, hogy könnyebb legyen vegyíteni a többi krémmet a fehérjével.

A tepsit kivajazom és cukrozatlan kakaóporral megszórom, ezután megy bele a piskóta, és betolom a sütőbe, előmelegített sütőben, alsó-felső sütéssel (nem légkeverés) 200 fokon 12 percig sütöm. Sütés után rácson hagyom kihűlni, majd visszateszem a tepsibe.

Csokiszirup:

20 dkg cukrozott kakaóport, a 3 dl vízzel elkeverem, hozzáadom a rumaromát, és felforralom, majd tűzről levével meglocsolom vele a piskótát.

Krém:

A vanília és csoki pudingporból pudingot készítek, (cukrot ne felejtsük ki). Egymás után a (egymás tetejére) ezt öntjük a piskótára, először a csokipudingot, aztán a vaníliát, a fakanál végével cirádákat húzok bele, majd pár csepp csokisziruppal itt ott rácsöpögtetek a már márványos krémre és ezt is belehúzom fakanállal. Hagyom kihűlni, mely után tetszés szerint vágok belőle szeletet, tejszínhabbal és a megmaradt csokisziruppal díszítve tálalom.


FATÖRZS FRANCIA CSOKIS VAJKRÉMMEL

fatorzs2

Hozzávalók:

A piskótalaphoz:

6 tojás szétválasztva
12 evk. viz
25 dkg cukor
20 dkg liszt
1 cs. sütőpor

A francia vajkrémhez:

10 dkg 70%-os étcsokoládé
50 dkg vaj
20 dkg cukor
4 tojás
1 csipet só
2 tk vaníliakivonat

A vajkrém elkészítése:

A tojásokat egy megfelelő méretű fémtálba felütjük, és egy robotgéppel két-három percig verjük.

Lassan hozzáadagoljuk a cukrot, és folyamatosan verjük a robotgéppel.

Ezután ezt a masszát forró vízfürdőre helyezzük, és verjük a robotgéppel még 5-7 percig, míg krémszerűvé nem válik. Amikor kész, levesszük a vízfürdőről, és tovább keverjük, míg le nem hűl.

A szobahőmérsékletű vajat egy másik tálban géppel addig keverjük, míg egészen fehér, tejszínszerű pépet nem kapunk. ezt nem ússzuk meg kb. 15 perc alatt. amint megvan, bele kavarjuk a vanília kivonatot is.

A szobahőmérsékletűre lehűtött tojáskrémet hozzákavarjuk a kikavart vajhoz.

A krémhez való csokoládét vízfürdő felett megolvasztjuk, és amint lehűlt szobahőmérsékletűre, hozzákavarjuk a vajkrémhez.

A piskóta elkészítése:

Először a szétválasztott tojások fehérjét verem fel kemény habbá a robotgéppel.

A tojás sárgáját a vizzel fehéredésig verem fel a robotgéppel, majd belekeverem a sütőporral elkevert lisztet.
Ebbe a masszába a végén forgatom bele lazán a tojásfehérje habot.

A sütőtepsit kibélelem a sütőpapírral, de aki jobban szereti kivajazott, lisztezett tepsibe is önthti a tésztát. A sütőben 170 C fokon (alsó-felső sütés, légkeverés nélkül)kb. 25 percig sütöm.

Sütés közben a sütő ajtaját ne nyitogassuk. A piskóta akkor sült meg, ha a sütőtűt beleszúrva a tésztába tisztán húzzuk ki.

A Fatörzs összeállítása:

Mikor a tészta megsült, még melegen lehúzzuk a sütőpapírt, és lisztezett konyharuhára borítjuk, majd feltekerjük és így hagyjuk hűlni (legalább langyosra).

A tésztát megkenjük a krém 2/3-ával, és feltekerjük /ha gondoljuk egy konyharuha segítségével/ és ráhelyezzük egy tálcára.

A krém maradék részét egyenletesen rákenjük a tekercs külsejére.
Amint készen vagyunk, hideg helyre rakjuk (hűtő) és hagyjuk megdermedni.


LEKVÁROS PISKÓTA ROLÁD

Lekváros tekercs

Lekváros piskótarolád

Hozzávalók:

6 tojás szétválasztva
12 evk. viz
25 dkg cukor
20 dkg liszt
1 cs. sütőpor
kb. fél üveg lekvár

Először a szétválasztott tojások fehérjét verem fel kemény habbá a robotgéppel. A tojás sárgáját a vizzel fehéredésig verem fel a robotgéppel, majd belekeverem a sütőporral elkevert lisztet. Ebbe a masszába a végén forgatom bele lazán a tojásfehérje habot. A sütőtepsit kibélelem a sütőpapírral, de aki jobban szereti kivajazott, lisztezett tepsibe is önthti a tésztát. A sütőben 170 C fokon kb. 25 percig sütöm. Sütés közben a sütő ajtaját ne nyitogassuk. A piskóta akkor sült meg, ha a sütőtűt beleszúrva a tésztába tisztán húzzuk ki.

Mikor a tészta megsült, még melegen lehúzzuk a sütőpapírt, és lisztezett konyharuhára borítjuk, majd feltekerjük és így hagyjuk hűlni (legalább langyosra). Ezután kitekerjük, és megkenjük lekvárral. Ismét feltekerjük, megszórjuk porcukorral a tetejét, felszeleteljük.


MEGGYLEVES VANÍLIÁVAL

Meggyleves vaníliával

1 kg meggy
1 rúd vanília
1/2 tk. fahéj
1 tk szegfűszeg
1/2 citrom héja + leve, héját nem reszelem, hanem vékonyan,
hámozóval levágom
500 g jogobella meggyes joghurt
50 g étk. keményítő v. 2 evk. liszt
15 dkg cukor
+ 1 cs. vaníliás cukor (ha nem vanília rúddal készítem)
2 liter víz

Meggyet beáztatom, szárától és magjától megszabadítom. Egy
teatojásba beleteszem a szegfűszeget és a citrom héját.
Felengedem 2 l vízzel. A joghurtot az étk. keményítővel v. a
liszttel botmixerrel és fél-egy merőkanálnyi meggyel
összeturmixolom. Ezt öntöm hozzá a meggyhez. Beleteszem a
fahéjat a vanília rúd kikapart belsejét és a vaníliarúddal együt
forralom fel. Időnként megkavarom, ha felforrt, beleteszem a
cukrot, elkeverem, ha újra felforrt, lehűtöm. Hidegen tálalom.


Bogrács gulyás

Hozzávalók:

50 dkg marhalábszár,
5 dkg zsiradék,
2 nagy fej hagyma,
2 gerezd fokhagyma,
2-3 ek házipaprika,
1 zöldpaprika,
1 paradicsom,
1 cseresznyepaprika,
1 kg burgonya,
1 zellerlevél,
1 sárgarépa,
1 zöldség,
köménymag, só,

csipetkét készítek egy tojásból és  10 dkg lisztből.

Elkészítés:
A zsiradékban aranysárgára pirítom az apróra vágott hagymát, majd belekeverem a felkockázott húst. Sózom, majd időnként kevergetve saját levében pörkölöm. Mikor zsírjára sült rászórom a paprikát és egy kevés vizet, beleteszem a cseresznyepaprikát. Rászórom a köménymagot és állandóan ügyelve arra, hogy le ne égjen, félpuhára párolom. Ekkor belekarikázom a sárgarápát, a zöldséget, belekockázom a krumplit, a zöldpaprikát, a paradicsomot és beleteszem a zúzott fokhagymát. Felöntöm kb 2 liternyi vízzel és majdnem puhára párolom. Mikor a krumpli majdnem megpuhult, beleteszem a csipetkét, amellyel még kb. 10 percig főzöm. Én 3 szoros adaggal szoktam főzni.gulyas


Bográcsos körömpörkölt

koromporkolt

8 sertésláb,
10 dkg zsír, vagy olaj,
3 nagy fej hagyma,
2 gerezd fokhagyma,
2-3 ek pirospaprika,
1-1 ek paprikapüré és paradicsompüré,
2 zöldpaprika,
2 paradicsom,
köménymag, só.

Elkészítés:

A zsírban aranysárgára pirítom az apróra vágott hagymát, majd beleteszem a leperzselt, megkapart, négyfelé vágott körmöket. Sózom, paprikázom, beleteszem a püréket és egy kevés vizet. Rászórom a köménymagot és állandóan ügyelve arra, hogy le ne égjen, félpuhára párolom. Ekkor belekarikázom a paprikát, a paradicsomot és beleteszem a zúzott fokhagymát. Puha kenyérrel tálalom (az igazán tökös körömpörkölt vörösborral készül).